A nagyközönség előtt október elsején megnyíló Párizsi Autószalonon a Suzuki az új Ignis modell és az új összkerékhajtási technológia mellett bemutatja a 2013-as SX4 S-Cross modellfrissítését is. Magyar szemponból ez már azért is fontos, mert ez a modell az esztergomi gyárban készül.

Az "enyhe hibrid" SHVS (Smart Hybrid Vehicle by Suzuki) technológiát alkalmazó új Suzuki Ignis modell 2017 januárjában kerül az európai piacra.  A Suzuki a januártól július végéig terjedő időszakban 1,65 millió autót értékesített világszerte. A szám csökkent a tavalyihoz képest, ez részben annak tudható be, hogy az ázsiai kereslet csökkent az egy évvel korábbinál.

Az európai piacon viszont ennél sokkal jobban szerepelt a Suzuki: az elmúlt pénzügyi évében 207 ezer autót adott el a gyár, 6,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A folyó pénzügyi évben pedig a növekedési ütem közel megduplázása a cél, 232 ezer autó eladása, ami 12 százalékos növekedést eredményezne.

Az év eleje óta július végéig azonban a Suzuki már 133 ezer autót adott el, ami 13 százalékos növekedés 2015 megfelelő időszakához képest. Az eladások növekedésének motorja az európai piacon nagyon sikeres Vitara modell, amely a 2014-es Párizsi Autószalonon mutattak be.

A Suzuki 2019-re évi 280 ezerre tervezi növelni európai eladásait, ennek érdekében évente legalább egy új modellt mutat majd be. Modellpalettája bővítésében pedig nagy hangsúlyt helyez eközben az SHVS "enyhe hibrid" technológia alkalmazására, amellyel az autók szén-dioxid-kibocsátását és fogyasztását egyaránt csökkenti.

(Forrás:gepjarmuszektor.hu;mti/Foto:topspeed.com)