A cég csütörtökön azt közölte, hogy a működési eredménye 15,11 milliárd svéd koronára (1,62 milliárd dollár, 1 korona=31,02 forint) ugrott az egy évvel korábbi 12,34 milliárd koronáról, és jóval felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 13,34 milliárd koronát.
A Volvo AB, amely a világ második legnagyobb teherautó-gyártója a Daimler után, azt is bejelentette, hogy stratégiai megállapodást kötött a dél-koreai Samsung céggel akkumulátorok kifejlesztéséről elektromos teherautók számára.
A cég negyedéves rendelésállománya 47 821 jármű volt, 21 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál és ezzel már a második egymást követő negyedévben számolt be visszaesésről.
A Volvo AB-hez olyan márkát tartoznak, mint a Volvo, a Mack és a Renault. A cég 1999-ben adta el személyautó-gyártó ágazatát.

(Forrás:gepjarmuszektor.hu/Fotó:mti,pixabay)